New York Comic Con – Legacies

Sziasztok! A tegnapi bejegyzésben már szó esett róla, hogy a “Legacies” panelt kap a New York Comic Con-on, ez így is történt. A főbb szereplők és Julie Plec jelentek meg, és érdekes információkat árultak el a sorozatról. Ezek alapján érdemes lesz belelesnie mindenkinek, aki szerette a The Originalst, hiszen állítólag választ kapunk pár dologra, amit hiányoltunk a fináléból.

  • A 7. epizódban tudhatjuk meg, hogy mi lett Klaus és Elijah sorsa a túlvilágon
  • Teljesen más lesz, mint a TO vagy a TVD volt, kevesebb halál lesz benne, és “visszafogottabb” lesz elődjeinél
  • Nem számíthatunk szerelmi háromszögre, bár Alaric ikrei ugyanabba a srácba lesznek szerelmesek, de nem fognak versengeni érte
  • Jeremy Gilbert is vissza fog térni,mint vadász, ám már sokkal fejlettebb
  • Matt Donovan még mindig nem barátkozott meg Mystic Falls természetfeletti lényeivel
  • Alaric komolyan veszi az igazgatói szerepét, Julie szerint X professzorhoz és Dumbledore-hoz hasonlít
  • A műsor inkább lesz szórakoztató, mint rémisztő (ezzel is erősítve, hogy kevés halál lesz látható benne)
  • Danielle szerint jobb lesz ez a spin-off, mint a TVD vagy a To
  • A Legacies tartalmazni fogja mindazt, amit Julie nem tudott megvalósítani a Vámpírnaplóknál, és a költségvetése is magasabb, mint az előző sorozatoknak

Ny7zsalobgE.jpg Unp408dfxE8.jpg YP9h7wd4Olg.jpg legacies-cast-hit-up-new-york-comic-con-03.jpg

A már ilyenkor megszokott fotózás sem maradt el, a TV Guide készített róluk pár fotót, külön-külön is, és csapatban is. A színészek ezen kívül egy kihelyezett fotóhelyszínen is pózoltak, ahol egy sárga taxit ábrázoló karton volt kitéve.

A7gcUfX2lUY.jpg 6KR6zC0li0I.jpg 6rcLiS7EVHw.jpg X1QT5qG2tdY.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.