Kategória: Legacies

Legacies – új előzetes

Legacies – új előzetes

Sziasztok! Tegnap jelent meg a Legacies második előzetese, ami most kivételesen nem Hope szemszögét mutatja, hanem az összes többi karakter jeleneteit is magába foglalja. Ebben a pár másodpercben azonban még így is sokszor feltűnik, láthatjuk varázsolni őt, sőt azt is mutatják, hogy mennyire erős is, hiszen Alaric-t simán leteperi a gyakorlás közben. Annyi biztos, hogy egy teljesen visszafogottabb sorozat lesz, mint valaha volt a TVD vagy a TO, mert sokszor hangoztatták, hogy kevesebb halált és gyilkolászást láthatunk, inkább vidámabb hangulatú lesz az egész. Kár, mert pont ezek tették különlegessé az elődjeit, mert bemutatta, hogy a természetfeletti lények nem mindig kedvesek és aranyosak, így már átalakul egyfajta tinidrámává.

vlcsnap-00032.png vlcsnap-00034.png vlcsnap-00041.png vlcsnap-00055.png

New York Comic Con – Legacies

New York Comic Con – Legacies

Sziasztok! A tegnapi bejegyzésben már szó esett róla, hogy a “Legacies” panelt kap a New York Comic Con-on, ez így is történt. A főbb szereplők és Julie Plec jelentek meg, és érdekes információkat árultak el a sorozatról. Ezek alapján érdemes lesz belelesnie mindenkinek, aki szerette a The Originalst, hiszen állítólag választ kapunk pár dologra, amit hiányoltunk a fináléból.

  • A 7. epizódban tudhatjuk meg, hogy mi lett Klaus és Elijah sorsa a túlvilágon
  • Teljesen más lesz, mint a TO vagy a TVD volt, kevesebb halál lesz benne, és “visszafogottabb” lesz elődjeinél
  • Nem számíthatunk szerelmi háromszögre, bár Alaric ikrei ugyanabba a srácba lesznek szerelmesek, de nem fognak versengeni érte
  • Jeremy Gilbert is vissza fog térni,mint vadász, ám már sokkal fejlettebb
  • Matt Donovan még mindig nem barátkozott meg Mystic Falls természetfeletti lényeivel
  • Alaric komolyan veszi az igazgatói szerepét, Julie szerint X professzorhoz és Dumbledore-hoz hasonlít
  • A műsor inkább lesz szórakoztató, mint rémisztő (ezzel is erősítve, hogy kevés halál lesz látható benne)
  • Danielle szerint jobb lesz ez a spin-off, mint a TVD vagy a To
  • A Legacies tartalmazni fogja mindazt, amit Julie nem tudott megvalósítani a Vámpírnaplóknál, és a költségvetése is magasabb, mint az előző sorozatoknak

Ny7zsalobgE.jpg Unp408dfxE8.jpg YP9h7wd4Olg.jpg legacies-cast-hit-up-new-york-comic-con-03.jpg

A már ilyenkor megszokott fotózás sem maradt el, a TV Guide készített róluk pár fotót, külön-külön is, és csapatban is. A színészek ezen kívül egy kihelyezett fotóhelyszínen is pózoltak, ahol egy sárga taxit ábrázoló karton volt kitéve.

A7gcUfX2lUY.jpg 6KR6zC0li0I.jpg 6rcLiS7EVHw.jpg X1QT5qG2tdY.jpg

Legacies : 1.01 – This Is The Part Where You Run

Legacies :  1.01 – This Is The Part Where You Run

Sziasztok! Íme az első “komolyabb” bejegyzés a nyitás óta. Mint azt bizonyosan tudjátok, a The Originals egy spin-off sorozatot kapott, melynek középpontjában Hope Mikaelson áll, ez pedig a Legacies. Klaus és Hayley lánya életét ezek után Mystic Fallsban követhetjük tovább, ugyanis a Salvatore iskolában igyekszik elsajátítani mindenféle tudást. Mivel egy sorozat sem arról szól, hogy milyen szép és bonyodalommentes az élet, Hope-nak meg fog gyűlni számtalan ellenséggel a baja. Ráadásul egy eddig ismeretlen sötét gonoszt is be fognak mutatni. A sorozat premierje október 30-án lesz, idehaza pedig az HBO fogja majd vetíteni.

Az első rész a “This Is The Part Where You Run” címet kapta, és pár epizód kép már megjelent hozzá korábban. Nemrégiben bővült ezeknek is a száma, az előzőekkel együtt feltöltöttem őket a galériába!

legacies_pic_1_FULL.jpg  LGC101a_758b_FULL.jpg  LGC101e_0304b_FULL.jpg  LGC101c_0348b_FULL.jpg