Ősi boszorkány lánca

A történet elején Stefan egy nyakláncot ajándékoz Elena-nak, amibe vasfüvet rejt, ezzel is óvva őt a vámpírok behatásától. Szinte mindig viselte, még akkor is, amikor a fiú elhagyta őt, hogy Klaust szolgálja. Ám azt senki sem sejtette, hogy az igazi tulajdonosa maga az ősi boszorkány volt! Ez Rebekah felélesztéséig titok volt, maga Stefan sem emlékezett rá, hogy honnan szerezte. Mindez Klausnak köszönhető, aki régebben rávette őt hogy felejtse el, hogy ismeri őket. Stefant gyengéd szálak fűzték Rebekahoz, és mikor Mikael rálelt gyermekeire, azoknak menekülniük kellett. Ekkor veszítette el a Mikaelson lány a nyakláncát, amit észre sem vett. Stefan felvette, és eltette magának, később pedig odaajándékozta Elena-nak.

Amikor Rebekah felébredt, Klaus a segítségét kérte, hogy rátaláljanak az ősi boszorkányra, azonban itt már észrevette, hogy elhagyta a láncát. E nélkül pedig nem tudják kideríteni, hogy miért nem működik a hibridek létrehozása. Mystic Falls-ban egy fotóról tudja meg, hogy Elenahoz került, ami feldühíti Rebekaht. Később azonban megnyílik, és beszél részletesen a lánchoz való kötődéséről. Eredetileg Ayana tulajdonában állt, és mikor Rebekah megérintette, megégette őt, csakúgy, mint Elena-t, amikor egy boszorkány kereste a nyakláncot.

Esther és Mikael arra kérte Ayana-t, hogy változtassa át gyermekeiket erős lényekké, hogy sose bánthassák őket. Mikor megtagadta, a saját kezébe vette az irányítást, és ő tette meg. (Erről részletesebben: Vámpírrá válásuk története) Ekkor derül ki, hogy az ősi boszorkány maga a Mikaelsonok anyja, Esther.

Rebekah végül visszakapja Elena-tól a nyakláncát.